Már 176 éve a szőnyeg és munkaruha piacon – Lindström

A Lindström egyike Európa vezető, textiltermékekkel kapcsolatos szolgáltatásokat nyújtó vállalatainak. Textilipari tapasztalata több mint 176 évre nyúlik vissza. Tisztasági és belsőépítészeti megoldásokat, valamint munkaruházattal és védőeszközökkel kapcsolatos szolgáltatásokat kínálunk létesítmények számára.

Textiltermékekhez kapcsolódó szolgáltatásainkkal költséghatékony és környezetbarát módon teljesítheti céljait, melyek megfelelnek az összes hatályos jogi előírásnak.

A Lindström egy erőteljesen növekvő nemzetközi cég. Hosszú távú céljaink között szerepel a földrajzi terjeszkedés és a piaci részesedésünk növelése. A siker titka az átgondolt, ezáltal magas színvonalú műveletekben, a minden országban egységes színvonalú szolgáltatásokban és a felelősségvállalásban rejlik.

 

 

 

Vállalati értékeink mint küldetésünk kiinadulópontja

A Lindströmnél ötévente meghatározzuk a jövőképet, valamint azt, miképpen kívánjuk azt elérni (pl. stratégia). A céges értékeket az eszközök és a célország figyelembevételével határozzuk meg. A cég stratégiai választásait és fejlődési fókuszait a vezetőség minden évben kielemzi. Ha változik a jövőkép, a küldetés és a stratégia, akkor a változást és annak a mindennapi munkára gyakorolt hatását munkacsoportokban beszéljük meg a munkatársainkkal.

Küldetésünk, azaz tevékenységünk vezérelve
Lindstrom Missio Visio

A textiltermékekkel kapcsolatos szolgáltatásokat nyújtó Lindström erősíti ügyfelei céges arculatát. Szolgáltatásaink megkönnyítik ügyfeleink mindennapi életét, a legjobb értéket nyújtják a piacon. A társadalom felelős szereplőjeként és elismert munkaadójaként végezzük tevékenységünket.

Törődünk az ügyfeleinkkel

2015-ben indítottuk útjára a Lindström új jövőképét és stratégiáját. A stratégia kidolgozásának munkálataiban több mint 20 országból, a szervezet minden pontjáról alkalmazottak százai vettek részt.

Célunk, hogy minden cselekedetünk során értéket teremtsünk ügyfeleinknek; feltett szándékunk, hogy törődjünk ügyfeleinkkel, a legjobb szolgáltatásban részesítsük őket, és a velünk végzett közös munka révén okot adjunk számukra a büszkeségre. Minden tevékenységünk középpontjában a kitűnő ügyfélélmények megteremtése áll.

Stratégiánk sarkalatos pontjai

A Lindström stratégiája négy sarkalatos pontra épül: az elkötelezett alkalmazottakra, a működési kiválóságra, a kitűnő ügyfélélményekre és a növekedésre.

Elkötelezett alkalmazottak

Hiszünk abban, hogy az elégedett alkalmazottak elégedett ügyfeleket eredményeznek. Kihasználunk minden alkalmat, hogy átéljük a tanulás örömét: folyamatosan fejlesztjük vezetőinket, valamint szüntelenül új képzési lehetőségeket biztosítunk az összes alkalmazottunknak. Célunk, hogy az alkalmazottainkat büszkeséggel töltse el mindaz, amivel foglalkoznak, ezért felhatalmazást kapnak arra, hogy döntéseket hozzanak az ügyfelekkel végzett napi munkájuk során. Karrieroldalainkat keresheti fel.

Kiváló működés

Csak olyan tevékenységekre összpontosítunk, amelyek értéket teremtenek ügyfeleink számára. Regionális vállalatként ismerjük ügyfeleink szakmai kihívásait, valamint a megfelelő időben és helyen biztosított szolgáltatásainkkal segítjük őket abban, hogy lehetőségeiket teljes körűen kihasználva végezhessék munkájukat. Szolgáltatásaink ügyfeleink kényelmét, biztonságát és hatékonyságát egyaránt fokozzák. Szolgáltatási oldalainkat keresheti fel.

Kitűnő ügyfélélmények

Egyaránt kíváncsiak vagyunk ügyfeleink szakmai és mindennapi életére. Arra ösztönözzük az embereket, hogy a szervezet minden szintjén az ügyfelekkel együtt végezzék innovációs tevékenységüket. Lelkesedéssel fogadjuk az olyan új megoldásokat, amelyek elősegítik ügyfeleink fenntartható üzleti növekedését. Arra törekszünk, hogy egy lépéssel előttük járva, előre tudjuk jelezni ügyfeleink jövőbeli igényeit. Ügyfélreferencia-oldalainkat keresheti fel.

Növekedés

Szervezetünk belülről szervesen és külső felvásárlások révén egyaránt növekszik. A növekedés jóvoltából teljesen új országokban, városokban vagy meglévő piacainkon új működési ágakban tudunk szolgáltatásokat nyújtani. Folyamatosan fejlesztjük értékesítési képességeinket, hogy még jobban eleget tehessünk ügyfeleink változó igényeinek.

Az értékek irányt mutatnak

A Lindström működését a nyereséges növekedés, a hosszú távú ügyfélkapcsolatok, a felelősségvállalás, valamint a tanulás iránti lelkesedés értékei vezérlik.

A Lindström a műveletek hosszú távú fejlesztésére és a hosszú távú partneri kapcsolatok kialakítására törekszik. A Lindström döntéshozatali eljárását nem kizárólag a növekedés vezérli, hiszen a valódi cél olyan fenntartható megoldások megvalósítása, amelyek nyereséges növekedést biztosítanak.

Értékeink hatása a terjeszkedéssel kapcsolatban hozott döntéseinkben is megmutatkozik. Egy adott országban addig nem kezdjük meg tevékenységünket, amíg ki nem választottuk azokat a helyi munkatársakat és partnereket, akik megfelelnek cégünk értékeinek és etikai elveinek.

Értékeinket és azoknak a mindennapi munka során történő megvalósulását rendszeresen nyomon követjük: az értékek az éves teljesítményértékelés részét képezik.

Nyereséges növekedés

A Lindström tevékenységei költségtudatosak és költséghatékonyak, ami garantálja a nyereséges növekedést. A különböző projekteket a vállalat számára jelentett hasznosságuk alapján rangsorolja a vezetőség. Minden projektnek a Lindström jövőképét kell szolgálnia. A döntéseket hosszú távra hozzuk, a forrásokat pedig úgy osztjuk szét, hogy az támogassa a növekedést.

Felelősségvállalás

A Lindström tekintettel van tevékenységeinek pénzügyi, társadalmi és környezeti hatásaira. A Lindström tisztességesen tevékenykedik, betartja a törvényeket, szabályokat, és tiszteletben tartja a helyi kultúrát. A Lindström tisztességes és felelősségteljes munkáltató. Beszállítóinktól és partnereinktől is megköveteljük, hogy ugyanezekhez az alapelvekhez tartsák magukat.

Hosszú távú ügyfélkapcsolatok

A hiteles ügyfélkapcsolathoz kölcsönös bizalomra, a tevékenységek folyamatos fejlesztésére és kölcsönös üzleti előnyökre van szükség. A Lindström ad az ügyfelek véleményére, előre tudja, mire lesz szükségük, és versenyképes szolgáltatásokat kínál. Az ügyfelek igényeire azonnal, de nem elsietve reagálunk.

Lelkesedés és a tanulás öröme

A jó vezetés és irányítás, a visszacsatolás ösztönzése és a képzés biztosítják a Lindström és munkatársai folyamatos fejlődését. A nyílt, interaktív kommunikáció jó légkört teremt az innováció számára és elősegíti a sikeres megvalósítást.

496
Forgalom (millió €)
5055
Alkalmazottak száma
23
Országok
80
Telephelyek

A Lindström szolgáltatásai

A Lindström az összes olyan országban kínál munkaruházati szolgáltatásokat, ahol jelen van, a szőnyegszolgáltatásokat pedig 15 európai országban értékesíti. A cégcsoport további szolgáltatásai közé tartoznak az egyéni védőeszközökkel, műhelyekben alkalmazott törlőkendőkkel, higiéniával, valamint éttermi, szállodai és egészségügyi textiltermékek biztosításával kapcsolatos szolgáltatások.

Lindstrom-kordiagram

Történetünk

1848-ra visszanyúló textilipari szakértelem

Az évek során a Lindström textilfestő tevékenységből mosodai szolgáltatóvá, később professzionális bértextília vállalkozássá fejlődött. A 175 éves családi vállalkozás már a kezdetektől fogva úttörő volt a saját területén.

1848: a Lindström alapítása

A Lindströmöt Carl August Lindström alapította 1848-ban. A vállalat eredetileg textilfestő üzemként kezdte meg a működését Helsinkiben azon a helyen, ahol jelenleg a parlament áll. Az 1880-as években mosodát nyitottak a textilfestő mellé, amely az akkor újdonságnak számító vegytisztítási szolgáltatást is kínált. A cég neve „C. A. Lindström & Son” („C. A. Lindström és fia”) lett.

A növekedés az 1890-es években indult be

Egy 1891-ben bekövetkezett generációváltás miatt a cég neve W. E. Lindström lett, és megkezdődött az erőteljes terjeszkedés. 1913-ra a cég dolgozói állománya néhány családtagról 55 alkalmazottra duzzadt, és egy nagyobb telephelyre költöztek Helsinkin belül.

Cégfelvásárlások és új tulajdonos az 1920-as években

1922-ben az Uusi Pesula Oy fehérítő vállalat és fő részvényese, Johan Roiha vezető mérnök felvásárolták a W. E. Lindström részvényeit. A cég az északi országok piacának egyik legnagyobb szereplőjévé vált.

Az 1930-as években indult be a textilbérbeadás

A kis léptékű textil-bérbeadási tevékenység az 1930-as években indult. A cég ágyneműket, abroszokat, asztalkendőket, illetve orvosok és borbélyok által használt köpenyeket adott bérbe ügyfeleinek. 1939-ben a vállalat összesen 2,4 millió kiló textíliát mosott ki, dolgozóinak száma pedig elérte a 300-at.

Az ínséges 1940-es években improvizálni kellett

A gőzfejlesztéshez folyamatosan fűteni kellett a vízmelegítőket, az üzemanyaghiány miatt azonban tűzifát használtak ehhez. A napi tűzifafogyasztás elérte a 70 m3-t, így a vállalat erdős területeket vásárolt, hogy fedezze tüzelőanyag-szükségletét.

A ruházat-bérbeadásba az 1950-es években kezdett emelkedni a befektetett tőke

Bár a magánszemélyek számára nyújtott mosodai szolgáltatások a cég forgalmának mintegy 80%-át tették ki, Eino Roiha, a cég vezetője úgy látta, a cég jövője egyre inkább összefonódik a munkaruhák és textiltermékek bérbeadásával. A döntést nagyban segítette egy olyan szövet megjelenése, amelyet az Egyesült Államokban fejlesztettek ki és nem igényelt vasalást vagy mángorlást.

1960-as évek: megkezdődött a törölközőadagolók bérbeadása

1965-ben a Lindström megkezdte a törölközőadagolók bérbeadását. Ezzel egy időben csökkent a magánszemélyek számára nyújtott mosodai szolgáltatások hányada, mivel egyre több háztartás rendelkezett automata mosógéppel.

Az 1970-es években indult a szőnyegek bérbeadása

A szőnyegek bérbeadása 1971-ben indult. Három évvel később a Lindström felvásárolta versenytársait, a Lainatekstiilit Oy és a Cleaner Oy vállalatokat, így erősítve meg piaci pozícióját mint munkaruhák, törölköző-adagolók és szőnyegek bérbeadására szakosodott cég. A textilfestő üzem tevékenységét az alacsony kereslet és profit miatt beszüntették.

Racionalizálás és internacionalizálás az 1990-es években

A cég beszüntette tisztító- és hulladékkezelő tevékenységét, valamint mosodáit, és a továbbiakban a textiltermékek bérbeadására koncentrált. 1992-ben a Lindström megalapította első kirendeltségét Észtországban. Ezt követte az oroszországi (1993), a magyarországi (1994), a lettországi (1994), a csehországi (1996), a litvániai (1998), a szlovákiai (1998) és a szlovéniai (1998) kirendeltség megalapítása.

A moduláris mosoda szabadalmazása a 2000-es évek elején

2002 őszén a Lindström szabadalmaztatta nemzetközi méretekben is egyedi innovációját, a moduláris mosodát. A 2000-es évek elején megalapították a Comforta Oy vállalatot, amely szállodai textiltermékekre szakosodott. 2005-ben a Lindström felvásárolta a Vision Design Oy céget, amely vállalati textília és PR termékekre szakosodott, és munkaruházati választékában megjelentek a védőeszközök.

A cég 2006-ban kezdte meg üzleti tevékenységeit Ázsiában

A 2000-es években folytatódott a Lindström nemzetközivé válása. Európában tevékenységét kiterjesztette Nagy-Britanniára (2001), Németországra (2002), Lengyelországra (2002), Svédországra (2002), Romániára (2005), Ukrajnára (2006), Törökországra (2007) és Bulgáriára (2008). 2006-ban a kínai, majd egy évvel később az indiai kirendeltség alapításával a Lindström Ázsiára is kiterjesztette tevékenységeit.

A növekedés a 2010-es években is folytatódott

2011-ben a Lindström Fehéroroszország és Horvátország felé is terjeszkedett. A szerbiai és kazahsztáni kirendeltségeket 2014-ben alapították. 2013-ban a Lindström forgalma 300 millió euróra rúgott, és összesen 2900 embert foglalkoztatott Európában és Ázsiában. A cég tovább folytatja erőteljes növekedését.