Mi az összefüggés a fluktuáció és a málnabokor között?

“Semmi – mondhatnánk a tömör választ, ám a kérdés nem véletlenül merült fel.”

A fluktuáció jelentése hullámzás, ingadozás. A vállalkozások működésében a HR területén használt kifejezés, a munkatársak távozásával és pótlásával kapcsolatos fogalom, mely nem csak a dolgozók számát, hanem a létszámváltozás gyakoriságát is figyelembe veszi. A Lindström Kft. képviselői valamennyi gazdasági ágazat szereplőivel kapcsolatba kerülnek, és a visszajelzések alapján a munkaerő megtartása, biztosítása mindenhol egyre nehezebb kérdést jelent.

A fluktuáció csökkentésére számos megoldás létezik, melyek közül kiemelten lényeges a dolgozó elégedettsége.

Lindstrom_fluktuacios-gondok-a-munkaruhaban

Ennek növelése során nem csak azt kell figyelembe venni, hogy egy intézkedés mennyire javítja a dolgozó elégedettségét, hanem azt is, hogy ez a hatás mennyi ideig tartható fenn. A Lindström munkaruha szolgáltatásának egyik nagy előnye, hogy folyamatos és jó minőségű kiszolgálással hétről hétre jelen van a dolgozók mindennapjaiban, ezzel fenntartva az elégedettség érzetét.

Nyilván ez önmagában még kevés a dolgozók megtartására, de állandó hatásával már rövidtávon is javítható a teljes érintett állományra vetítve. Ha pedig mégis távozik a dolgozó a cégtől, annak pótlása jelentős költséget (elbocsátás, toborzás, betanulás/tréning és szükséges eszközök, többek között a munkaruha költsége) és hozzáadott munkát igényel.

Az új dolgozónak biztosan másik munkaruhára lesz szüksége, még ha minden más előzőleg használt eszközt át is tud venni. Kicsi a valószínűsége, hogy az új dolgozó ruhaméretei egyezzenek a távozó dolgozó ruhaméreteivel.

De mi legyen a régi munkaruhával? Gyakori eset, hogy a távozó dolgozóval együtt a munkaruhája is elhagyja a céget (kötelező költségtérítéssel vagy anélkül), ám egy céges logóval ellátott ruha a továbbiakban meglehetősen kétséges reklámhordozóvá válik. Másik megoldás, ha megfelelő tisztítást és karbantartást követően raktárra kerül az öltözék, és raktári költséget lekötve várja, hogy végre valakire passzoljon.

A Lindström munkaruha-szolgáltatása mindkét megoldás hátrányait kiküszöbölve biztosítja, hogy partnereinek ne okozzanak gondot a ruhaméretből adódó eltérések, elkerülhetőek a bizonytalan ideig tartó raktározási, valamint a selejtezési költségek.

 

Lindstrom_megoldas_fluktuacioraFluktuáció okozta ruházati problémák teljeskörű ügyintézése,

Lindstrom_penzt_takarit_megKöltséghatékony megoldás,

Lindstrom_szabvanyokE-Lindström online felület a naprakész és kényelmes ügyintézéshez,

Ügyfeleink az eLindström online felületen jelzéseiket 0-24 órában azonnal elküldhetik felénk, legyen szó leszámoló dolgozóról vagy akár új belépőről.

A fluktuáció kezelése így a Lindström Kft. szolgáltatásával nem csak egyszerű és gyors, de még költségkímélő megoldás is a cégek számára!